Monty Roberts: Az igazi suttogó

Biztosan ismeritek a Suttogó (The Horse Whisperer) című filmet Robert Redforddal a főszerepben. Én bevallom, még nem láttam, de szeretném, szerintem jó film lehet. Valós történeten alapul, a benne szereplő "suttogó" valóban létezik: Monty Robertsnek hívják, a könyv az ő története, önéletírása, beszámolója arról a módszerről, amit kifejlesztett a lovakkal való békés bánásmódra törekedve. Hogy ne betörjék őket, hanem örömmel, szívesen dolgozzanak együtt az emberrel.

Talán sokat mond, hogy a könyv nagyjából ugyanannyi oldallal bír, mint a Hihetetlen győzelem, mégis talán három-négy nap alatt kiolvastam. Könnyebb rá odafigyelni, olvasmányos, nem dokumentarista, bár nem is igazi regény, hiszen egy ember a saját életéről és munkájáról mesél benne. Én nem vagyok különösebb lórajongó: szeretem és nagyon szépnek, okosnak tartom őket, kiskoromban lovasakrobatikáztam is, de nincs bennem az a rajongás, ami az igazán lószerető emberekben. Ez a könyv azonban nem csak őket kötné le, hanem mindenkit, aki szereti az állatokat, aki emberszámba veszi őket, vagy legalábbis a saját fajukat tiszteli bennük. Mert hiszen a lovat nem emberszámba kell venni - inkább lószámba. Úgy kell vele bánni, hogy értse, hogy ne félelmet ébresszen benne az ember közelsége, és ehhez meg kell ismerni őt, a menekülő állatot és a kommunikációját.

Monty Roberts lovak között nőtt fel, és már pici gyerekkorában irtózott a fájdalmat okozó és félelmet gerjesztő betörés procedúrájától. Már akkor is próbálkozott más utak keresésével, de igazán akkor kezdte megérteni a lovakat, amikor kamaszkorában három hétig egy musztángcsapatot figyelhetett meg. Rájött, hogy a lovaknak is van nyelvük, főleg testbeszédük, ami mindig és mindenhol ugyanazt jelenti, és elkezdte használni velük. Ez minden sikerének, egész életművének titka: tulajdonképpen kommunikálni tud egy másik fajjal.

Lenyűgöző a könyvben ez a történet, ahogy létrejön a kommunikáció, és hogy mennyivel gyorsabb és sikeresebb, mint a betörés... És természetesen fájdalommentes. Innentől nem fájdalomra és félelemre alapul ember és ló kapcsolata, hanem bizalomra. Nagyon fontos, és nagyon más, mint korábban. Ez vezeti el Montyt egészen az angol királynőig, ami azért nem semmi egy egyszerű vadnyugati rodeósgyerektől. Azt kívántam olvasás közben: bár még sok ilyen ember lenne!