Azért megesz ám vacsorára ez a gyerek, amikor hízelegve kéri, hogy apa, menjünk biciklizni, apa szeretnék menni a te autóddal, apa menjünk sétálni, menjünk játszótérre, jó?
És az a másik gyerek, amikor meg akar ölelni, szeretni akarlak anya, és még vizes a zuhanyozástól, és bánom is meg nem is, mert nincs is kedvem ölelkezni, mert az egész nap veszekedős volt, de azért megölelem persze, és örülök, hogy ilyen...
És ilyen napokon gondolok arra, hogy vége lehetne ám már a nyári szünetnek, amit rögtön radírozok magamban, mert emlékszem, mennyire vártam a szünetet, az iskolától és a különóráktól való szabadulást, a nyár nagy szabadságát... és mennyivel lesz akkor egyszerűbb? Muszáj lesz korán kelni, ha tetszik, ha nem, immár két gyereket kell óvodába és iskolába vinni, sokkal szervezettebb lesz az életünk. Ami jó és keretet ad, de feladatot is. Meg tartok is egy kicsit az ovikezdéstől... hogy nélkülem legyen az én kisbabám.
Marciba oltogatom, hogy két év múlva majd külön szobája lesz, ő ilyen, hogy lassan fogad el dolgokat, nem árt már most beszélni róla. Addigra Csongor kikerül a kiságyból, nagyobb ágy nem fér el ott, ahol most van, következésképp nem fognak hárman elférni ebben a szobában. A ház jelenlegi állapota szerint az elérhető üres szoba viszonylag "messze" van házon belül, át kell menni Marika nénihez, és onnan fel a tetőtérbe. Majd egyszer lesz nálunk is lépcső, és fel lehet menni a mi padlásunkon keresztül, de még nem tudjuk, hogy ez két éven belül belefér-e. Úgyhogy Marci először nem fogadta örömmel a dolgot, mondtam nyugi, nem sietünk, és akkor már tizenegy leszel, lehet, hogy direkt elkülönülni vágysz majd. Ez már pár hete volt, gondolom emésztgette magában, mert tegnap kitalálta, hogy felmegy és megnézegeti a szobát, ott is töltött egy csomó időt, kitalálta, hogy mit hogy kéne átalakítani, meg hogy akkor ő éjjel már ott is alszik. Át is vonult mese után a takarójával, hogy egy óra múlva megjelenjen azzal, hogy anya, visszajöhetek aludni? :) Szóval az első kísérlet sikertelen volt, de mekkora lépés a külön szoba felé! :) Ez is volt tegnap.
Meg még valami volt eszemben, de már nem tudom. De azért jó is volt. Például ahogy szeretik egymást hárman... Mindig lelkifurdalásom lesz, ha panaszkodom vagy kiborulok... És mindig az eszemben van, hogy én akartam, én vállaltam őket, és három gyerek, pláne három fiú, az ilyen. És várom a jövő heti kirándulásokat, programokat Bencével. Szóval ambivalens... de néha csak szabad kicsit kiakadni is, nem? :)
5 megjegyzés:
Szabad:) Hosszú, nehéz 2 napod volt, előfordul az ilyen, de nem kellemes:) Mást nem lehet tenni, mint várni a nap végét és az esti alvás idejét.. Egyszer az is eljön..:)
szabad bizony!
Front volt a napokban, az tuti, nálunk is borult a bili párszor... aztán miután lekiabáltam Réka fejét, elsimultak a dolgok, megölelgettem... most már rendben minden.
De olyan nincs, hogy sose akadunk ki. Szerencsére csak nagyon rövid ideig tart, aztán minden megy tovább rendben, szépen.
Már miért ne szabadna? Aki azt mondja, hogy minden pillanata felhőtlen és panaszmentes, valószínűleg valamiért nem mond igazat. :)
jaj de szoktam várni az esti fürdetést és az alvást :))) szerintem is mindenki így van ezzel néha (sokszor néha)
és milyen érdekes, mint ahogy te is írod, most hogy Ármin nemsoká megy oviba,(nálunk ugye 30 hónapos kortól van az ovi)rettegek a naptól amikor el kell engednem deeee tudom,hogyha már elkezdi és szünet lesz alig fogom várni,hogy vége legyen a szünetnek :)))
éppen ma akartam írni egy bejegyzést arról,hogy próbálom nevelni őket kevés sikerrel
Megjegyzés küldése