2012. november 7., szerda

Klarinét

A hétfői órán Marci megkapta a klarinétját :). Nagy dolog ez, hiszen még csak tavaly szeptemberben kezdett furulyázni az iskolai szakkörön, és alig két hónapja jár zeneiskolába: tavaly azt mondták, az első félév furulya lesz, és csak a másodikban kap klarinétot és kezdenek azon tanulni. Valószínűleg része van ebben annak is, hogy a tanárnője babát vár, és már csak novemberben tanítja, de még ő akarta Marcival megkezdeni a klarinéttal való ismerkedést. Mindenesetre a hangszer hazajött, hatalmas és gyönyörű. Marci megmutatta, szakszerűen összerakta, és megszólaltatta volna... de nem jött ki hang belőle. Pedig órán szólt... Próbálgatta újra és újra, szétszedte, összerakta, törte a fejét... Végül én, a laikus jöttem rá, hogy egyszerűen túl keveset kap be belőle, és az ajkával lezárja a sípját, így levegő sem nagyon jut bele. Ezután már sikerült megszólaltatni.





Azóta is nagyon szorgalmasan gyakorol teljesen magától, mindennap. Nem tudom, meddig fog tartani ez a lelkesedés, de a zeneiskolában hétfőig csak egy hangot tanult meg lefogni, azóta még nem volt óra, ő viszont oda-vissza skálázik. Remélem, mindig ennyire szeretni fog zenélni, és tényleg meglesz az életében ez a plusz öröm hosszútávon is.

4 megjegyzés:

Csupimami írta...

Gondoltad volna a Legyen Ön is milliomos után, hogy még egyszer kapcsolatba kerülsz a klarinéttal?

Gabka írta...

Borzasztóan nehéz hangszer ez egy ilyen kisfiúnak - már fizikailag sem semmi a megszólaltatása. Nagyon ügyes Marci, hogy egyáltalán sikerül és hogy még szorgalmas is benne, ez óriási dolog! Nagyon sok sikerélményt és örömöt kívánok neki - és vele nektek - a hangszertanulásban! Csodálatos a klarinét, gyönyörűség lesz hallgatnotok, amikor már szép darabokat játszik!

Orsi írta...

Nagyon ügyes Marci!

Orsi írta...

És mi volt a klarinéttal a Legyen Ön is Milliomosban? ;)