November 24.

Ezen a napon van tíz hete annak, hogy először körbefutottam a mi utcánkból és a szomszéd utcából álló, 1420 méteres kört. 

Ezért aztán a Runkeeper alkalmazás, amiben azóta a nap óta vezetem a futásaimat, mára tűzte ki nekem célul, hogy teljesítsek egy 5 kilométeres versenyt. Ezt három hete a Szigetfutáson teljesítettem.

Ma volt az idei utolsó Szigetfutás, amire nem mentem el, túl szép helyek vannak ahhoz vidéken, hogy egy hónapban kétszer is Pesten fussak. (Meg persze megszervezni sem egyszerű.)

Múlt héten volt a Balaton Maraton, ahová nem mertem elmenni, mert ott 1/6 maraton, azaz 7 km a legrövidebb táv, és úgy gondoltam, hogy az nekem még sok. (Sok is lett volna, aznap futottam először hat kilométert, és az elég is volt akkor.)

Ma meg a Tatai Vadlúd Sokadalom volt, ahová évek óta vágyom, hol az időjárás miatt, hol a gyerekek miatt, hol a nagyonterhességem miatt nem mentünk el, de most végre igen! Évekkel ezelőtt kitaláltam, hogy a vadlúd a kedvenc állatom. Sokáig úgy volt, hogy a zsiráf, de igazából csak a gyerekcuccokon találtam jópofának a zsiráfos mintákat. A Vándormadarak című film meg egyes könyvek óta viszont kiválasztottam a vadludakat, és nagyon szerettem volna már látni őket Tatán.

Ha viszont már az ember egyszer Tatán van, és ott ez a tó, meg a partján az a szuper sétány, ami hol puha földes, hol kavicsos út, hol aszfalt, hol gyönyörű kilátás van róla a tóra, hol pedig még szebb erdősávban fut, patakon át és madármegfigyelő helyek mellett, nos akkor az ember futóruhában megy, és amíg élete párja lefoglalja a gyerekeket egy játszótéren, addig az ember lánya körbefutja az Öreg-tavat.

Gyönyörű ez a tó, a partja, a környéke a várral, és ott vannak a vadludak is. Mivel déltájban voltunk ott, kevesebb madarat láttunk, mint hajnalban vagy alkonyatkor láthattunk volna, de így is nagy fekete csapatban lepték el a víz egy részét. Láttam ludakat, vadkacsákat, sirályokat, hattyúkat. Magát a sokadalmat először nem találtuk, aztán olyan féltávnál rájöttem, hogy azért nem, mert pont átellenben van, mint ahol mi lementünk a tóhoz. Nem bántam, a gyerekek még kicsik is lettek volna ahhoz, hogy a madarakról szóló részét élvezzék, a vásárban jó dolgokat láttam, de az nem baj, hogy ők nem látták :) Ami jó lett volna, az a partra kitett távcsövek, hogy igazán közelről megfigyelhessük a madarakat. De most csak cikázva kerülgettem a nézelődő embereket, és amikor kiértem a sátrak közül, azt vettem észre, hogy már öt kilométernél járok. Tovább az ezüstös vizű tó mellett, még a Nap is átsütött a felhőkön egy kicsit a kedvemért. Messziről néztem a várat: vajon hogy megy át rajta vagy kerüli meg az ösvény? Hát átmegy rajta, keresztül a várudvaron, a főépület mellett, be a kapun, ki a kapun. Az egész úton zöld pöttyök vezetik a futót, nem feltűnően a vár egyik tégláján is van egy. És onnan már a célegyenes, már látom Pétert, Regőt annál a fánál, amitől indultam.

52 perc, 7.26 kilométer, és valami gyönyörűséges feltöltődés. Szépség. 

Csak pár kép készült, talán három, mert futás közben nem tudok fotózni. De érdemes visszamenni, kényelmesen körbesétálni, és fotózni, fotózni, fotózni. Addig is én a szememmel, a fejemben raktároztam el a csipkebokor, a patakon tükröződő kopasz fák, a ködön átsejlő napfény, a ragyogó víz, a tébláboló sirály, a felszálló vadlúd és a parti szép épületek képét.