Óda a nappali futáshoz

Kilépek a kapun, friss a levegő, süt a nap. Nem kell, hogy világítsak a sapkámmal, sőt, ha lenézek, bántja a szememet a láthatósági mellényem a fényben.

Látom az utat, amire lépek, látom az ősz színeit. Nézd csak, ez a kutya, amelyik mindig megugat, így néz ki? Most már ezt is tudom. De nyugodtabbak a kutyák, mint este szoktak lenni: csak tessék-lássék vannak szolgálatban.

Gyönyörű a kilátás, a szomszéd dombokról szállnak fel a párák. Hálás vagyok a napsütésért, épp ma.

Rákanyarodom arra a földútra, amivel a napokban szemeztem. Egyszer sétáltunk erre a gyerekekkel, azon kívül soha nem voltam itt. Puha, enyhén nedves, rugalmas földön futok, nagyon jó! Keréknyomokat és lehullott, majd elmozdult levelek lenyomatait látom. Egy szakaszon nedves fűben futok. Sajnálom, amikor kiérek újra az aszfaltozott útra.

Milyen szép utca a falu szélén, új házakkal! Erre még sosem voltam, és ha nincs most ez a lehetőség, hogy nappal fussak, akkor jövő nyárig el se jutok. Fehérre festett kőkereszt áll a kereszteződésnél, friss virágokkal.

Egy üres telek, egyetlen ló legel rajta. A kerítésen tábla: eladó. Tessék mondani, lóval vagy ló nélkül? Biccentünk egymásnak a lóval, ő se látott még engem erre futni, én se őt legelészni.

Kiérek a főútra. Kicsit feljebb vagyok, mint ameddig esténként el szoktam jutni, csak pár házzal. Már innen látom a mi utcánk sarkát. Milyen jó is pontosan látni, hogy hová megyek! Igen, ez egészen filozofikus gondolat, ezen el lehet mélázni. Egészen más csak a pislákoló lámpafények alapján tippelgetni, mint világosan és egyértelműen látni: ez az én utam.

Kicsit elgémberedtem, hűvös van és korán még, nem járatódott be a lábam futás előtt a napi szaladgálásban, mint máskor. Nem sprintelek most, csak jólesőn megnyújtom a lépéseket az utolsó szakaszon. Hazaértem. Huszonegy perc, majdnem három kilométer.

Kellemes volt, nagyon jólesett. Egy blogbejegyzés, amíg még friss az élmény, aztán egy forró zuhany és jöhet a reggeli. Jaj de szép így a napindítás!