2012. november 7., szerda

Rövid-hosszú hétvége

Rövid, mert a szigetfutás után mi csak szombaton ebéd után értünk Ságvárra, de azért hosszú, hiszen négy napunk volt, és abból kettő hármasban. Nagyon jó volt így! Mindenki jött most is, ki mennyi időre: Ancsáék már ott voltak a mi érkezésünkkor, ők vigyáztak Regőre és Marcira szombaton, Ágiék pedig vasárnap érkeztek. Szerencsére jó idő volt, el sem akarták hinni, hogy mifelénk meg Pesten öt fok és köd volt. Úgyhogy sokat kerteztünk, játszottunk benn, Marciért szombat estefelé eljött az apja, Ancsáék pedig elmentek vásárolni és temetőt látogatni Bencével, addig én maradtam a három kicsivel. 
Disznó, gyere ide! :)

Őszi biciklis

Labdáztunk

Ágival dumálós kiülős

Kötéllétrára mászós

Keményen dolgozik

Ő meg végre elaludt :)

Mamával

Szülinaposok
Mint a képekből is látszik, az állatozás sem maradhatott el, Csongor pedig kivételesen babakocsiban aludt - rosszabbul aludt nappal is, éjjel is, mint itthon, így nappal a babakocsiban sikerült elaludnia a szokásos kettő helyett egyszer, éjjel meg fél tizenkettőkor felébredt és semmi esetre sem akart visszamenni a kiságyba, úgyhogy velem aludt, de ott legalább aludt, hálás voltam neki. Persze a szokásos ébredéseivel, de csak szopizott és visszaaludt. 
Áginak és Gábornak szülinapja is volt - pont félúton voltunk a kettejüké között, úgyhogy közös ünneplés volt közös tortával - együtt pont hatvanévesek! Vasárnap délután pedig még egyszer felfordítottuk a gyerekekkel a lakást, és estére itthon zártuk a hétvégét.

2 megjegyzés:

Gabka írta...

Jajj úgy szeretem az ilyen hétvégéket! Vagy akár hétköznapokat... Szerencsére nekem sem anyuék, sem tesóm nincs messze, pár kilométer csupán, így elég gyakran vagyunk együtt. De azt feelinget csudára élvezem, amikor ki tudunk menni kettesben lovagolni és kidumáljuk magunkat. :) annyira kellenek ezek a tesós beszélgetések! :-)

Ági írta...

Én is örültem ennek a beszélgetésnek, ritkán van rá lehetőségünk. :-)

De jó képeket csináltam! :-)