2011. október 18., kedd

Hajrá Flylady!

Túl vagyok a program első hetén (ez már a 9. nap) és eddig tetszik és bírható, valamint hatékony is! Mondjuk az a szerencsém, hogy az első héten sok olyan feladat volt, amit amúgy is csinálok, meg az egész Flyladyra akkor gondoltam, onnantól mertem belevágni, amikor esténként már magamtól is üres volt és csillogott a mosogatóm. Gondolom, a második hét már keményebb lesz, és több olyan dolog lesz, ami újdonságnak számít. Az is tény, hogy nincs mindig, mindenhez kedvem, de nagyon motivál a végeredmény, jó végignézni a hálón vagy a konyhán, és talán minden apránként ebbe az irányba fog alakulni, ha így haladunk. Aztán, ha mondjuk karácsony felé vagy Csongor születésekor kicsúszik a kezemből az irányítás, könnyebb lesz ide, ez alapján visszatérni, mintha a káoszból evickélnék kifelé. Legalábbis remélem. 
Arra is rájöttem, hogy valószínűleg a festés, a szépülő lakás ösztönzött, hogy rendesebb legyek. Meg biztos öregszem is. Valahol belül egy rendetlen lány lakik bennem, ez tény, de közben alakulok is, meg a gyerekek által hozott rendetlenségi szint azért erősen tud zavarni, szóval fejlődöm. Meg biztosan a Szűz is egyre nagyobb teret kap bennem :). Mindenesetre ezelőtt olyan tizenöt évvel nem volt ritka, hogy anyukám a haját tépte, amikor meglátta a szobámat. A kollégium segített, mégiscsak ciki volt a családon kívüli emberek, ráadásul velem egyidős, ennek ellenére rendet tartani képes emberek előtt rendetlennek lenni... aztán a saját lakás - ezt mindig mondtam anyukámnak, amikor kétségbeesetten kérdezte, hogy mi lesz így velem felnőttkoromban: nyugi, a sajátomban más lesz. Tényleg más lett... és a legjobban most, ez a nyári nagy változás, a kifestett ház, a gyerekszoba újrabútorozása hatott rám. Mégiscsak más egy gyönyörű, sárga falú, járólapos folyosójú házban rendet tartani, mint a szürke gipszkartonlapok között. Így lettem apránként egyre rendesebb, meg láttam, hogy Péter is tesz érte és nagyon jólesik neki, és aztán addig jutottam, hogy belevágtam a  Flyladybe... egyelőre működik! 

Akit érdekel a program, megtalálja a linket jobboldalt a flyladys képre kattintva!

5 megjegyzés:

kikocs írta...

Hajráhajráhaaaajráááá! :)

Andi írta...

Én mondjuk továbbra sem értem ennek a programnak a lényegét, pedig kikocstól már hallottam róla az anyakörben ;) (Hihi, kicsi a világ :) ) De örülök, hogy Nektek bejön!
De nem egyértelmű, hogy reggel felöltözünk, beágyazunk, elpakolunk, stb?

Timi írta...

De, az odáig még egyértelmű (mondjuk a felöltözős résznél leírja, hogy sokan hajlamosak egész nap pizsamában maradni, amikor babával vannak otthon (én nem :D)) de a beágyazás nekem már nem volt mindig az... ööö... úgyse jár senki a hálóban... ciki :D meg az se, hogy nem hagyok ott este mosogatnivalót, meg gondolom a kevésbé egyértelmű dolgok majd a következő hetekben jönnek :)

Orsi írta...

Hajrá, ügyes vagy!!! Én is szemeztem már ezzel a programmal, és bele is akartam vágni, de még nem tettem meg. De már olyan szinte elborít a rendetlenség, hogy valamit muszáj kezdenem magammal. Gondoltam, majd akkor kezdem, amikor új házba költöztünk, de lehet, hogy addig elnyel a kupi. :D
Tudod mit? Belevágok én is! :)

Bori, Zsombor, Zsu írta...

Hajrá! :) kíváncsian várom a további beszámolókat.