2011. október 13., csütörtök

Hirtelen harminc

Olyan hirtelen lettem 30 hetes... Nagyon elrepült ennek a terhességnek a nagy része, és mindjárt itt lesz Csongor. Most jöttünk a 30 hetes ultrahangról, ezt valamiért egy másik ambulancián csinálták, mint a többit szokták, itt sokkal vacakabb. Nincs az anyának külön monitor, az orvoséra meg abszolút nem látok rá, úgyhogy nem láttam őt, de Regő igen :) Most épp medencevégű volt, ami meglepett, hiszen a legutóbbi két ultrahangon is már fejjel volt lefelé, kicsit jobbra, a méhlepénybe bújva. De emiatt abszolút nem aggódom, bőven van még ideje, illetve az orvos is mondta, hogy annyi helye van, hogy még nyújtott lábbal is elfér, most a lába volt ott, ahol a feje szokott lenni. Mondom a méreteket:
Feje keresztben: 79 mm, ez 32 hetesnek felel meg
Combja 60 mm, ez 31 hetesnek felel meg
Mértek még valami AD-t, ami 78 mm és eddig nem sikerült kiderítenem, hogy mit takar. Valószínűleg hasátmérőt.
Súlyt nem becsültek, és AC-t, azaz haskörméretet se mértek, úgyhogy a neten a fej és a múltkori, 27+5-ös pocakméret alapján becsültem magamnak egy 1520 grammos babát. Jó lenne többet, pontosabbat tudni, de jövő héten úgyis megyek a saját dokimhoz, ezen meg legalább túl vagyunk.
Regő is jött most, mert Marika néni nem volt elég jól, hogy itthon maradjon vele. Itthon a készülődés, öltözés nagyon hisztisen ment, de ott minden rendben volt, a kórház érdekes hely, az ultrahang alatt pedig mellettem állt az ágy mellett, nézte, mit csinál a doktor bácsi, meg a monitort, meg beszélgetett is az orvossal. Utána még vásárolni is mentünk, gyorsak-ügyesek voltunk.
Én jól vagyok, és naaagy :). A legutóbbi mérésem szerint, pár napja volt 108,5 centi a "derékbőségem", amit eddig egyik fiammal sem sikerült elérni, súlyban pedig most nagyon megugrottam, amilyen lassan jött rám az első három kiló, most olyan gyorsan ugrott fel még egy, na de ez igazán elfér, négy kiló plusz 30 hetesen szuper :) Gondom sincs a harmadik harmaddal, vezetni már nem annyira szeretek, meg a zoknifelhúzás érdekes, és majd még jön a csizma... :) de ezek inkább vicces apróságok, én igazán jól érzem magam. És hihetetlen, hogy papíron tíz hét, és háromgyerekes leszek, valójában meg annyi se lesz szerintem :)

3 megjegyzés:

Orsi írta...

Azta, tényleg gyorsan repül az idő, szinte még csak tegnapelőtt írtad, hogy pocakban van a pici. :) Örülök, hogy jól érzed magad, és a négy kiló hízás egyenesen irigylésre méltó! De azért a pocakod nem semmi nagy; ha jól emlékszem, nekem valami 120 cm körül volt a végén. :O Épp a napokban néztük a szülés előtti utolsó pocakfotóimat, és meg voltunk döbbenve. :))
Nagyon ügyes vagy, és csak így tovább a hátralévő hetekben is!!!

Gabka írta...

Kezdek aggódni, ahogy a pocidat elnézem! Gyönyörű, csak emlékszem, ilyen méretekkel már milyen nehéz létezni.... Attilámnál ha minden igaz, valami 105cm-es pocakmérettel mentem szülni (alapból 60-as derékbőségem van), de már vele is jóval nagyobb hasam volt, mint elsőre Rékával. Úgy tűnik, harmadikra kifejezetten hatalmas pocak "jár" - hogy fogok én aludni????
:-)))))
De azért tényleg szép pocak és valóban szaladnak a hetek, hiszen nemrég olvastam, hogy babát vársz, most meg mindjárt itt van a kisember! Jó egészséget és kitartást így a végére!

Timi írta...

Á Gabka, ne aggódj :) Én teljesen jól vagyok, és imádom a pocakomat :) Mondjuk alapból egy 10 centivel nagyobb a derekam, mint Neked, és még nőni fog :D