2011. október 7., péntek

Három kicsi bárány

Na most kicsit átalakultam kötős blogba :) igazából ezek a párnák már a ruha közben készültek, amikor azzal épp tele volt a hócipőm, vagy csak a gép előtt tudtam kötni a mintát, és nem volt rá lehetőségem, de könyvből volt... szóval a kötésük közben alakult, a varrásuk, gombvarrásuk, illetve az utolsó, zöld párna ma lett teljesen kész. Mármint a huzat, a párnát úgy varrattam a sokat emlegetett Ágival, akitől a fonalak is vannak (és ő nem a húgom, viszont nemsokára lesz webáruháza, majd reklámozom :) Tehát a kispárnák Csongor bárányos takarójához:

A képen mintha a zöld egy kicsit kisebb lenne, pedig egyformák, nagyjából 22x22 centisek, a kispárna bennük 20x20-as, jó kis gömbölyűre vannak tömve :) Nagy könnyebbséget jelentettek a takaróhoz képest: itt maximum 5 gombolyagból kellett egyszerre kötni :D De tényleg, nyilván a méretük miatt is, meg amúgy is sokkal egyszerűbbek voltak. Hátul három-három gombbal záródnak. Ebből a fonalból (Wool Mix) még mindig van, remélem, kijön Regőnek egy mellény, és akkor már elfogy.

Nincsenek megjegyzések: