2012. február 8., szerda

Claire Tomalin: Jane Austen élete

Ezt a könyvet gyűrtem a legutóbb kiposztoltaktól mostanáig, azaz majdnem karácsony óta. Nehéz szülés volt...
Claire Tomalin nagyon kevés anyagból, tiszteletreméltó mennyiségű kutatómunkával és alapossággal írt életrajzot. Nem sikerült túl olvasmányosra, bár lehetett volna életrajzi regény, de nem az. Viszont nem is dokumentarista életírás, mert ahhoz túl sok a légből kapottnak tűnő, a szerző által érzésre hozzáadott adat vagy elgondolás.
Jane Austen nyolcgyerekes család két leánygyermeke közül volt az egyik, ennélfogva meglehetősen kiterjedt rokonsággal, felmenőkkel és leszármazottakkal rendelkezett, hihetetlen szövevényes családfával. Hat regényt írt, maradt néhány befejezetlen írása, és sajnos rengeteg levelezését megsemmisítették. Így az életrajzírónak nagyon nehéz dolga van: rokonok jegyzeteiből, visszemlékezéseiből, mások naplóiból és a regények alapján kellett összeállítania ezt a meglehetősen vaskos, majdnem ötszáz oldalas életrajzot. Olvasás közben sokszor azt gondoltam, hogy ha nem akar ennyire alapos lenni, hanem kicsit megadja magát a ténynek, hogy nem tudhat mindent, akkor olvasmányosabb művet alkothatott volna - nem tudom, ez volt-e a célja. Sok mindent megtudunk, aminek kevés köze van konkrétan Jane Austen életéhez - a kiterjedt család távoli ágainak életéről, az olvasó számára idegen, de Austenhez hasonló helyzetű írónők gondolatairól, és ilyesmikből következtet Claire Tomalin a főszereplője életének olyan részleteire, amelyekről tényeket nem tudhat. Tele van olyan félmondatokkal a könyv, hogy "feltételezhetjük, hogy..." vagy "nincs okunk azt hinni" és ezek után általában - legalábbis számomra úgy derült ki - a saját szubjektív véleménye következik. Én meg ezzel mindig vitatkoztam magamban. Mert persze, nincs okunk ezt vagy azt hinni, de mi van, ha mégis úgy volt? Hol van az ilyen esetekben az életrajz hitelessége? Inkább ne részletezte volna azt a témát, amelyről nincs tényanyaga. 
Más esetekben viszont, amikor látszik, hogy tényleges adatok, kutatások alapján dolgozik, tényleg érdekes és sodró lesz a mű, ráadásul nemcsak az írónő környezetét ismerhetjük meg, hanem a korabeli Angliát, Franciaországot, a napóleoni háborúkat, a szokásokat és az öltözködést. Minden elismerésem Claire Tomalinnak a kutatómunkáért és a bőséges, részletes magyarázatért a Jegyzetekben. Nem akarom tehát negatív kritikával illetni a könyvet, csak annyit vonnék le végkövetkeztetésként: sokszor a kevesebb több. Szerintem jelen esetben is az lett volna.

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

Kedves Timi! Minden elismerésem a Tiéd, hogy egy idézőjeles kicsi, pici és mini mellett tudsz olvasni! Csak azért írom ezt, mert én is nagyon szeretem a könyveket, de legtöbbször mostanában elalszom amire a gyerekek után olvasni tudnék :((. De nagyon hiányzik, te hogy és mikor tudsz rá időt szakítani? Egy kicsit más: a tegnapi szerelmes bejegyzésedre már nem tudtam reagálni, de nagyon szép volt, a szívemből szóltál :)). Üdv.: Vivi

Timi írta...

Köszi :) Hát, nekem van egy rossz szokásom: evés közben olvasok. Szerencsére a párommal ebben is egymásra találunk, és abszolút nem zavar minket, hogy egymással szemben ülve vacsora közben mindenki olvassa a magáét (későn vacsorázunk, a gyerekek lefektetése után) és idézgetünk egymásnak. Meg a kádban is szeretek olvasni, de ott azért max. ponyvát vagy magazint szoktam. Illetve elalvás előtt pár oldalt, pár percet, amibe általában be is alszom :) Ez a könyv azért is ment ilyen lassan, mert olyan vaskos és szoros kötésű, hogy nem tudtam magam elé fektetni az asztalra, két kéz kellett hozzá :D

Orsi írta...

Evés közben én is szeretek olvasni, de én mindig újságot- hogy az rendes magazin, vagy épp áruházi szórólap, az mindegy, de ahogy leülök enni, mindig keresem a betűt. :D De azért már megneveltem magam annyira, hogy csak akkor teszem ezt, amikor egyedül eszem (és ez általában a reggeli, még a gyerekek ébredése előtt, de már Laci munkába indulása után), illetve ha valami miatt nem eszem együtt a lányokkal délben, hanem azután ebédelek, hogy lefektettem őket. És mindig visszafelé lapozok. :D Ezt anyukámtól tanultam/örököltem.

Timi írta...

Mi neveletlenek vagyunk, együtt olvasunk evés közben :) De ha a gyerekekkel eszünk, akkor nem :)