2012. február 20., hétfő

Télűző

Marci tegnap Mohácson járt a busójáráson. Már az egy külön történet, hogy hogy sikerült megszervezni, hogy elmehessen. A kirándulást az iskola szervezte, konkrétan Balázs bácsi. Ebből számomra logikus volt, hogy ez alapvetően egy iskolai kirándulás, csak mivel nem telne meg a busz, jelentkezhetnek mások is. Aztán amikor befizettem Marcit, akkor mondták, hogy jó lenne, ha menne vele felnőtt is, mert ez úgy van, hogy odamennek, aztán egész napos szabad program, majd a busszal hazajönnek. Én meg azt hittem, hogy mennek tanárok is, vagy ismerős szülők, akikkel lehetnek a gyerekek, mint egy osztálykiránduláson - de nem. Szerencsére még időben voltunk, úgyhogy elkezdtem felnőttet keresni. Én nagyon szívesen mentem volna, de hát ez most nem volt opció. Elsőként Zsuzsa nénit kérdeztük meg, aki rokon, és mostanában sokat segített például edzésre vinni Marcit és hasonlókban. Gondolkodási időt kért, meg voltak kérdései, hogy mi van, ha hideg lesz, hol lehet melegedni, hol lehet enni és hasonlók. Ezeknek utánajártam, de mire megkaptam a válaszokat, addigra az is kiderült, hogy Zsuzsanna napon lesz a busójárás, és neki vendégei lesznek, tehát nem tud menni. Ezúton is sok boldog névnapot, Zsuzsa! :)
Ekkor kérdeztem meg anyukámat, akinek nem volt sok kedve az egész napot Mohácson tölteni, miközben másnap dolgozik, plusz a hétvégi házimunkák és a többi. Már kezdtem tanácstalan lenni és arra gondolni, hogy Marika nénit kérem meg, pedig neki 75 évesen a kétszer három óra buszozás, közben sok kinti program tömegben nem igazán való. Aztán egyszer csak beütött az isteni szikra - miért is nem megy vele az apja? Milyen szuper apa-fiú program lenne :) Felhívtam, ő megbeszélte a családdal, utolsó percben döntött, hogy elmegy, befizettem, és így elhárult minden akadály.
Vasárnap reggel kölcsönadtam Marcinak a fényképezőgépemet, és szendvicsekkel, innivalóval, váltás ruhával felszerelkezve útnak indultak. Itthon közben ragyogó napos idő lett, úgyhogy bíztam benne, hogy talán Mohácson is hasonló. Sokat gondoltam napközben Marcira, aki végül este tíz előtt kicsivel jött meg, lelkesen, fáradtan és kipirulva. Este már csak kicsit mesélt, ami hirtelen eszébe jutott. Hozott nekem egy busóálarc-hűtőmágnest :) Ő meg kapott kereplőt, csúzlit, ördögbotot. Hosszabban aztán ma reggel mesélt iskolába menet (közbeszúrás: az első olyan reggel, amikor egyedül sikerült fél nyolcra összekapnom mindhárom gyereket és magamat is, pedig még el is aludtam). Volt kézműves vásár, sátorban ebédeltek, látták a felvonulást, sok busót és egyéb maskarás embert: törököket, boszorkányokat, valamint népitáncosokat. A boszorkány megijesztette Marcit :) Voltak mindenféle felvonuló járművek, vicces busók, az egyik még tüzet is okádott. Az egyik járműből is spriccelték a lányokat, egy busó meg vasvillával szurkálta őket, mert a lányokat nagyon szeretik a busók. Egy alagútban ittak forró teát meg forralt bort, Marci kapott egy óriási szívószálat hozzá. A Fő téren meghallgatták a polgármester köszöntőjét meg a busó csoportok bemutatkozását. Játszótéren is voltak, ott ettek szendvicset, Marci játszott is. Lementek a Duna-partra megnézni a koporsó vízre bocsátását, de abból valamiért semmit sem láttak. Este megnézték a nagy máglya meggyújtását, a tetején elégett a telet jelképező szalmabábu is, és utána jöttek haza. A bejegyzésben szereplő képeket Marci fotózta:







A visszafelé út szuper volt, szóláncot meg barkochbát játszottak apával, aztán beszállt Balázs bácsi is. Aztán Balázs bácsi átvette a játékmester szerepét, mindenféle más játékokat is játszottak híres emberekkel meg szavakkal. És aztán hazaértek, és Marci csak mosakodott, nem is fürdött és nem is zuhanyozott, és elmesélte nekünk gyorsan a napot, meg megmutatta, mit kapott, és ment aludni, itt a vége, fuss el véle, bújj gyorsan a közepébe. :)

6 megjegyzés:

Névtelen írta...

Remélem jól elűztétek a telet! Nagyszerű élmény lehetett...szuperek a képek, Marci nagyon ügyes fotós.:)

Gyöngyi, Tigris/Delfinke írta...

mi tavaly voltunk először nagy élmény volt, és akkor sikerült nekik elűzni a telet remélem most is így lesz :)
Marci nagyon jó fotókat készített:)

zsuzsa írta...

Szia Timi, köszönöm szépen a jókívánságokat :)))
Marci fotói igazán remekül sikerültek :) Nagyon örülök, hogy ilyen jól sikerült az apa-fia kirándulás:)

Orsi írta...

Nagyon jó program volt, tök jó, hogy el tudott menni Marci! És szuperek a képek, nagyon ügyes fotós a nagyfiad.
Kéthónapos Csongor egyre szebb, és tök jó, hogy abbahagyhattad a fejést, nem csak a te szempontodból, hanem Aisáéból is. :)
A kerti fotók nagyon jók, és mit is olvastam még most? :O
:))

Emese írta...

Nagyon jó lehetett! Én még sosem voltam, de egyszer el kell mennem :)

Kecskesajtot Kecskéséktől írta...

Gratulálok, Marcikám, nagyon ügyesen fényképezel! A csacsifogat a legjobb! Bocs, hogy nem tudtam elmenni, de szerintem ez így volt a legjobb!