2012. május 26., szombat

Embernek lenni


Két dolog csengett vissza újra és újra a fejemben, ahogy a hét témáján gondolkoztam. Az egyik ez a vers, ennek is ez a néhány közismert sora:
Nemes önbizalom, de ne az önhittség,
Rúgói lelkedet nagy célra feszítsék:
Legnagyobb cél pedig, itt, e földi létben,
Ember lenni mindég, minden körülményben. 
(Arany János)

A másik pedig a cserkészéletemből: a cserkészet célja emberebb embert és magyarabb magyart nevelni. Ezt aztán értelmezgettük meg ragozgattuk, hogy mégis, mi az, hogy ember valaki, és hogy lesz emberebb... Nehéz.
Elsősorban az emberi méltóság jut most eszembe. Az a valami, amit nem lehet elvenni, ami mindig megmarad nekünk, de legalábbis nagyon komoly sérelmek kellenek hozzá, hogy megváljunk tőle...Sérülni viszont tud, nem is kicsit, külső hatások nyomán: senkivel se szabadna úgy bánni, hogy az emberi méltóságában sérüljön, nagyon fájdalmas, nagyon nehéz újra felépíteni, ha lehet egyáltalán. De attól, hogy valakiből kiveszik az emberi méltóság, még ember... vagy nem? mitől függ ez? Sok olyan ember van, akit inkább egyes állatfajokhoz lehetne hasonlítani, de az már az állatra vonatkoztatva lenne sértés...
Na most kértem egy kis segítséget: a wikipédia szerint
"Az ember (latinul: Homo) társadalmi lény; közösen végzett munka, a tagolt beszéd és gondolkodás jellemzi. Mindezek révén képes a világ megismerésére és átalakítására."
Na igen, de sok más állatfaj is társadalomban él, közösen végez munkát és gondolkodik, tagoltan beszélőt ugyan nem ismerek, de jelnyelvet remekül használnak többen, vagy ott van például a delfinek bonyolult nyelve vagy a méhek tánca. Az meg, hogy képesek vagyunk a világ átalakítására, nem biztos, hogy előnyös a világ szempontjából...
Mindenesetre én, ha az a kérdés, mi teszi az embert emberré, nem azon kezdek el gondolkodni, hogy mi különbözteti meg az állatoktól rendszertanilag vagy biológiailag. Valami mélyebb tartalmat keresek, emberséget, emberiességet. Szoktam azon is gondolkodni, hogy ezek között a szavak között mi a különbség? Még nem jöttem rá. Érzem a különbséget, érzem azt is, hogy mitől ember az ember, de most megállt a fogalmazási tudományom. Viszont találtam Nektek valamit, valakit, aki szerintem megfogalmazta, úgyhogy innentől át is adom a szót:
http://akv1.blogspot.com/2009/10/mitol-ember-az-ember.html

1 megjegyzés:

Babi néni írta...

Szerintem megválaszoltad azért. :o) Az emberség az lehet egy fogalom is, nem csak egy tulajdonság (embernek lenni). :o) Bár én sem tudnám megragadni az értelmét. :o)