2012. május 15., kedd

Ki mit olvas?

Olvasó család lettünk szerencsére, ez engem nagy örömmel tölt el. Már amikor nem voltak gyerekeim, akkor is sokat olvastam arról, hogy mitől lesz olvasóvá a gyerek. Két nagyon fontos dolgot találtam: az egyik a mindennapos, rendszeres mesélés, a legjobb eleinte fejből, de persze könyvből is jó, én úgy szoktam, fejbőlmeséhez nem vagyok elég jó, de a gyerekek se nagyon kérték. A másik, hogy lássa a szüleit olvasni, lásson könyveket, legyenek elöl otthon, legyenek hozzáférhetők, és persze kapjon a korának megfelelő könyveket.
Marcinál ez bejött, és most már úgy néz ki, Regőnél is, persze azt nem tudjuk, hogy ő mikor fog-e majd magának olvasni, szeret-e majd, de a könyvet, a mesét nagyon szereti.
Marci választásai nagyon tetszenek, persze van köztük sok, amit én ajánlok. Találtam neki múltkor Ságváron könyveket azokból, amik régen a mieink voltak, így olvasta Michael Endétől a Momo-t, most pedig Lucy Maud Montgomerytől az Anne otthonra talál van soron. Ez utóbbira lehet mondani, hogy kicsit lányos, de igazából csak annyiban, hogy egy kislányról szól. Együtt láttuk a sorozatot, nagyon tetszett neki - ez azon ritka esetek egyike, amikor előbb találkozik egy regény filmváltozatával. És hát nemcsak a kislányról szól, vannak ott fiúk, meg egy egész osztálynyi gyerek, és nem éppen jókislányos csínytevésből is épp elég. De ezt hétvégén apánál felejtette, úgyhogy most elővette Lázár Ervintől a Négyszögletű kerek erdőt.
Regő a múltkor bevásárlásnál lecsapott egy Kisvakond kötetre. Nem voltam biztos benne, hogy megvesszük, de miután kétszer kiolvasta a kosárban ülve és ölelte, nem hagyhattam ott. Nem leporelló vagy képeskönyv, rendes, fűzött mesekönyv, persze rengeteg képpel. Egy mese egy kötet, sok autó, alkatrész, szerszám van benne, volt, amit Pétertől kellett megkérdeznem. Most minden este ez megy, utána második mesének egy Babar. Egész nagyos mesekönyvek már, csodálkoztam is, amikor először szépen végighallgatta, de ő akarta, és nagyon szereti. A Babar még Marci polcán volt, egy este hirtelen ötlettől vezérelve kaptam le, amikor épp semmi nem volt jó, és feltűnt, hogy jé, ez elefántos! És bejött.
Miután ezt a két könyvet elmeséltem, Marcinak a Gergő és a bűbájketrecből olvasok fel néhány szakaszt. Négy kötet van meg neki a sorozatból, az első kettőt már meséltük egyszer, aztán önállóan is elolvasta, hozzávette a második kettőt, most meg megint kérte esti mesének. Én is szeretem, titokzatos, fordulatos, szórakoztató, és nagyon különleges világa van.
Péter falja a könyveket, és gyakran nem egyet egyszerre, úgyhogy nehezen tudom követni, de legutóbb Herman Wouktól a Dicsőséget és a Reményt láttam a kezében. Ezeket én is olvastam, tulajdonképpen Izrael állam kialakulásáról szólnak abszolút történelmi hűséggel, de mégis regénybe ágyazva.
És hogy mit olvasok én? Azt nem részletezem, mert úgyis írok mindegyik könyvemről egyesével. De most épp egy gyereknevelési könyvecskét olvasok, pici, ezzel pár nap alatt végzek. Aztán van az éjjeliszekrényemen két Robin Cook, két Örkény-dráma, egy Sütő András és egy riportkönyv. Majd mesélek róluk sorban!

Ti mit olvastok, mit meséltek a gyerekeknek?

7 megjegyzés:

Orsi írta...

De jó, hogy mindenki ilyen olvasós nálatok! Nálunk a szüleim, öcsém nem nagy olvasók, max. újságot olvasnak, de mindig is irigyeltem a könyvmoly családokat, mert én nagyon szeretek olvasni. Aztán lett egy magazin- és interneten cikket olvasó férjem, aki nem is nagyon érti az én könyvmániámat. Ő Indóházat olvas papíron, de azt rendszeresen és lelkesen, én meg ennek is úgy örülök azért. :)
Aminek még nagyon örülök, hogy a lányaink azért könyvfalóknak tűnnek, vagyis vannak biztató jelek: minden elalvás előtt ragaszkodnak a meséhez (én is könyvből olvasok), illetve elalvás előtt mindig kérnek kis, gyerekkézbe illő könyvecskét is és olvasnak. :) Pedig nem is szokták látni, hogy én is minden este könyvvel alszom el. (Bár az ágyam mellett mindig láthatnak könyvet és néha magazinokat is.)

Gabka írta...

Nálunk is már most könyvimádó mindkét gyerek, ha pl. bemegünk a Tescoba, elmehetünk gond nélkül a játékospolcok mellett, de a könyveknél tuti meg kell állni. :-))
Esténként a gyerekeknek jelenleg a Vackor a sláger, az első részét, az óvodásat is használtan vettük a piacon, múlt hétvégén meg rábukkantam a folytatásra, szintén használtban és szintén a piacon: Vackor az első bében. Nagyon szeretik. Vannak visszatérő szófordulatok, mondatok, amiket már Attilám is harsog. :-)
Én most épp A bába válaszol-t lapozgatom, meg az Indá-t (szüléskísérők történetei), ezt valahogy mindig, minden várandósságomnál újra előveszem.
Múltkor felvettem a tévéből a Jane Eyre filmváltozatát, belenéztem, de rettenetes, viszont ebből fakadóan előbányásztam a regényt, rég olvastam, most újra jólesik. :-))

elem29 írta...

A férjem egyáltalán nem olvas, sőt a családtagjai sem, az én olvasási szokásaimat is furcsán nézi:(
Kende a maga 17 hónapjával könyvmoly:)Jelenleg: Lolamesék,Kockásfülű nyúl, Móricz Zsigmond meséi
Nálam: Tony Parsons, Hoppál Bori

Eszter írta...

Nálunk se olvas apa, csak a neten, de ott szorgalmasan mindenféle cikkeket s blogokat. (Ami néha jó, mert tájékoztat, néha rossz, mert rosszkor meséli mit olvasott. :-D )

A gyerekeknél szakaszos a könyvmánia, Zsófi most egyre többet kéri a fejből mesét, hát én mesélek (általában népmeséket), Zsiga pedig leragadt a fiús könyvknél, Tatu és Patu az abszolút sláger, de jöhet az Április és az úttekerők is, az Imbusz mester, és megdöbbentő módon Julijuli Tasnádi Emesétől, ami azért fura, mert iszonyú hosszű egy mese.

Rólam meg úgyis fél világ tudja mit olvasok éppen. :D Felnőttkönyvnek egyébként most Eco prágai temetőjét. (El fogok hízni, mert erre csak evés közben van időm :D )

@elem29 melyik Parsonst? Én is nagyon szeretem őt!

Timi írta...

Orsi, tényleg, azt nem is említettem, hogy Regő is már könyvet kér az ágyába elalvás előtt, látta Marcitól :) Általában Marci állatos ismeretterjesztő könyveit, vagy Böngészőt :)

Gabka tényleg, Nálad láttam a Vackort, akartam is kérdezni, hogy a Reich Károly rajzaival készült régi kiadás? Mert én is kerestem már, de csak az újat találtam, az meg nem tetszik. Aztán tegnap megtaláltam a régit is :)

Elem29, Tony Parsons is jó, tőle csak az Egy fiúról-t olvastam. Hoppál Boritól mit?

Eszter :)

Anka írta...

Ezt a posztot szinte én is irhattam volna, annyi különbséggel, hogy én mesélek is. Reggeli hajfonás közben egy Hápisápi nevü kiskacsáról, este pedig a kócmanókról, akik fent laknak a polc tetején, négyen vannak, éjjel kócolják a kislányok haját, nappal meg csintalanságokat követnek el. Ez a két mese a kerete a napunknak, és mivel nincs tévénk, sokat is olvasunk könyveket. Nálunk most Berg Judit Tündér sorozata megy -Panka és Csribi - illetve Pöttyös Panni sorozatok. Én is folyton olvasok, most Varga Domokos Kutyafülüek könyvét, az uram is ha van ideje, de ő főleg lelki könyveket, szeretet nyelvek, pálferi ilyesmiket. Ami még szerintem fontos, az a könyvtár, szeptember óta vagyunk tagok, Lorka "falja" a könyveket, Hannát is be kellett iratnom, hogy többet hozhassunk ki ... igy is egy hát alatt végzünk a 12 könyvvel ...

Timi írta...

Anka de jó ez a keret :)

Panka és Csiribít én is be akarom hozni, de Regő egyelőre tiltakozik, pedig én úgy szeretném :) Boribon is megy még, és Pöttyös Panni is már. A Kutyafülűeket nagyon szeretem! Kétszer is megvan, mert az elsőt annyira rongyosra olvastam :) Könyvtárba nálunk az uram jár Fehérvárra, én meg be akarok iratkozni gyerekestül ide, csak még nem jutottam el odáig...

De jó, hogy nincs tévétek... Tulajdonképpen adás nálunk is csak úgy van, hogy ha kinézünk valamit, hogy szeretnénk megnézni, akkor gyorsan eltároljuk azt a csatornát. De filmeket nézünk dvd-n.