2012. május 2., szerda

Ökoanyu lettem

Eddig se voltam épp egy ipari vegyszerhasználó, na de majd most! Még annyira se leszek :)
Hogy is néz ki nálunk az egyre inkább környezetkímélő háztartás? Vannak az alapok, amik már beépültek a mindennapokba: az energiatakarékos égők, a komposztálás, a szelektív hulladékgyűjtés, a kályha használata. Télen gyűjtjük a fahamut, amit tavasszal visszaforgatunk a földbe. A kertben csak anyósom használ némi vegyszert, ő is leginkább csak a fákra, egyébként a növényeket is természetes anyagokkal védjük, ezt én kezdtem el az első kertezős évemben. Spórolunk az energiával, a vízzel, nem kérünk műanyag szatyrot vásárláshoz, szemeteszacskót se használunk. Úgy mosogatok, hogy megnyitom a csapot, először hideg víz folyik, azt felfogom kancsóban, és amikor már melegszik, akkor bedugom a lefolyót, és eleinte folyó meleg víz alatt, majd ha már elég összegyűlt, akkor abban a vízben, a csapot elzárva mosogatok. Csak a két kicsi fürdik kádban, Marci és mi felnőttek zuhanyozunk. Van persze egy csomó hiányosságunk, évek óta itt áll egy nagy esővízgyűjtő konténer, de még nem építettük be a csatorna alá, vagy nincs szigetelve a ház, de hát ez még egy építkezés, ahol mindennek eljön az ideje, és még pár dolog. De örülök neki, hogy alig telik meg a kukánk egy hét alatt, sőt, volt, hogy elfelejtettük kitenni és két hét szemete is belefért, vagy olyan jó érzés volt a múltkor végigsétálni az egyik áruház mosószeres gondolái között és arra gondolni, hogy én ezt mind nem veszem meg. Felszabadító.
Ugyanis már egy ideje mosódióval mosok, és elképesztően gazdaságos, amellett, hogy tényleg tisztára mos. Ha piszkosabbak a ruhák, szórok közéjük egy kis nátrium-perkarbonátot, ami folttisztító, fehérítő hatású, de színes ruhákhoz is használható. Ezeket együtt vettem, a következő lépés volt az átállás az ecettel való öblítésre. Először féltem, hogy ecetszagúak lesznek a ruhák, de nem, csak semleges, friss, tiszta illatúak, de van háromféle illóolajom arra a célra, ha illatosabbá szeretném tenni őket: eukaliptusz, rózsa és gyöngyvirág. Nem mellékes, hogy a múltkor a mosógépszerelő, aki kiszedett néhány, a dob és a gép háza közé beesett és elakadt apróságot a mosógépemből, megdicsért, hogy a kb. hatéves mosógépben egy csepp vízkő sincs.
Ecettel és szódabikarbónával tisztítom a lefolyókat, ecettel vízkőtlenítek. Kéne egy halom spriccelős flakon, szóljon, aki tud jó beszerzési helyet, mert az ikeás gagyi, amit meg a virágokhoz, palántákhoz használok, az szuper, de jó drága is.
Most pedig bevásároltam, egy nagyobb adag mosópor áráért a következőket vettem:
Fél kiló bórax - felmosáshoz, csempetisztításhoz fogom használni, de folttisztítónak, fehérítőnek, rovarölőnek, edények vízkőtlenítésére is jó.
Fél kiló nátrium-perkarbonát: folttisztító, fehérítő, áztatópor.
Fél kiló citromsav: vízkőoldó, folttiszíttó.
Mosószappan, ez egyértelmű :)
Epeszappan: na ez kevésbé. Nagyon csúnyán hangzik, és az is csúnyán hangzik, amit tartalmaz, de állítólag nagyon hatékony, még az olajfoltot is kiveszi. Marci bicikliszerelős nadrágján fog vizsgázni. 
Narancsolajos bútorápoló: ezzel a régi szekrényt fogom ápolni, de van más fa bútorunk is, illetve az ajtók, ablakok. 
Egy kiló mosószóda:  használható mosópor helyett, áztatásra, a belőle készített pép tűzhelytisztításra, zsíros foltokra verhetetlen.
Ezek mind lebomlanak, környezetkímélő szerek, és gazdaságosak, emiatt olcsók is. Ez az egész kupac szerintem egy fél évre biztosan elég lesz, de talán tovább is, majd elmesélem, és kb. egy nagy zacskó mosópor ára. Amit még sajnálok, hogy szódabikarbónát valamiért elfelejtettem venni, lehet, hogy azért, mert a fentiek nagyjából helyettesíthetik.
A mosódióról még annyit, hogy amit mosásra már nem lehet használni, azt elteszem, és ha összegyűlik egy doboznyi, felfőzöm. Az így keletkezett folyadékkal lehet mosogatni, felmosni.
Sokszor gondolok arra, hogy vajon mikor felejtettük el ezeket a dolgokat? Oké, a mosódió újdonság, hiszen indiai, ehhez nagyanyáink nem jutottak hozzá. De ecettel, fahamuval, sziksóval takarítottak. Mikor hitték el, hogy a vegyszerek jobbak? Amikor bejöttek az első reklámok a magazinokban, nőknek címezve? Remélem, egyre többen térünk át ezekre a szerekre, és talán több esélyünk lesz majdnem úgy átadni az unokáinknak a Földet, ahogy mi kaptuk a nagyszüleinktől.

28 megjegyzés:

CsaládiKuckó-Anita írta...

Citromsav, borax, nátrium-perkarbonát, szódabikarbóna-ezeket ilyen nagy tételben (fél, egy kg), hol lehet beszerezni??

Timi írta...

www.okokucko.hu, és ezek a félkilós tételek párszáz forintok :)

CsaládiKuckó-Anita írta...

köszi! mindjárt meglesem :)

Névtelen írta...

Mosószódát én 25 kilósat vettem, úgy jobban megéri, és nagyon-nagyon sokáig elég.

Erika írta...

Hajrá Ökoanyu!
Nagyjából mi is hasonlóan szelektálunk. 13 éve, a 4. gyereknél undorodtam meg az illatoktól. Tartós lett, azóta használok ecetet az öblítésnél a mosógépben. Szódabikarbónával is tisztítok, de a mosódiót még nem próbáltam.
Most pályáztunk komposztládára, a technikája izgat, mert korábban nem jól működött.
A gyerekeim is eltanulják a szemléletet, és ez fontos!

Timi írta...

Pati, hát igen, csak nem tudom mennyiért hozná ki a futár ide :D

Erika, igen, nekem is ez az egyik legfőbb szempontom!

kikocs írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
kikocs írta...

Éljen az ökoanyu :)
Nekem a mosást kell leváltanomm vagyis a mosószert, öblítőt már rég nem használok. Viszont van egy olyan rongyom, vagyis kettő, egy törlő és egy felmosó, ami melegvízzel működik, nagyjából a Cifes szivaccsal egyenértékű. Nagyon szeretem.
A wc fertőtlenítésére van valami ökoszer? mert egyenlőre ott még alternatívám sincs...

kikocs írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Dius írta...

Hát én ettől az ökoanyu léttől még igen messze vagyok, de lassan kedvet kapok hozzá, annyi kedvcsinálót olvastam itt-ott. :)
A spriccelős flakonhoz ötlet: esetleg kérd meg az ismerőseidet, és azok ismerőseit, hogy a nem használt clin-es, vagy ilyesmi spricnis flakonokat adják neked. :)

Dius írta...

Ó, és szeretettel várlak nálam egy díjjal. :)

Orsi írta...

Én egy hónapja tértem át a mosódióra és a mosószódára, és további lépéseket is tervezek (komposztáló, ilyesmik). A mosószóda nekem nem az igazi, a nátrium-perkarbonátot akarom kipróbálni és az epeszappant. Megnézem az ökokuckót. :)

Timi írta...

Dius, jó ötlet, Altair már ajánlotta is közben az övét, egy barátnőm meg amwayes flakonokat árul, szóval lesz itt spricni :)

Kikocs, most olvastam a citromsav csomagolásán: nedves szivacsra tegyünk citromsavat, azzal kenjük be a vécét, hagyjuk hatni, majd keféljük ki. Még nem próbáltam, de tetszik!

Névtelen írta...

Mosható pelus? Nem mindegyik változat olyan drága és nagyon megéri! Nem is nagy macera...
Ági

Timi írta...

Szerettem volna mindegyik gyereknél, egyik apját se sikerült meggyőzni :( Ez egy nagy környezetellenesség, utálom is, nagyot fog könnyebbülni a lelkem, ha elfogynak a pelenkák...

Névtelen írta...

Csak azért írtam, mert nekünk nagyon bejött!És így nagyságrendekkel kevesebb a szemét. Nálunk is volt belőle probléma, de a mintadarabok meggyőztek mindenkit. :)
Ági

Detti írta...

Timi,a mosódiót hol veszed? Tényleg hatékony? Gyümölcsfolt, zöldségfolt, fűfolt kijön vele a gyerekruhákból? Már régóta keresem én is az alternatívákat. Most, hogy írtad, hogy miket vettél, én is újra kedvet kaptam, úgyhogy körül is nézek gyorsan abban az ökokuckóban! :-)

Timi írta...

A dm-ben vettem az első adagot, még jó ideig elég lesz, de legközelebb szerintem azt is az ökokuckóban fogom. Gyümölcs-, zöldség-, fűfoltot előkezelem egyelőre vanish szappannal, fogyjon el az is :) és/vagy áztatom perkarbonáttal, vagy teszek a mosógépbe perkarbonátot is a mosódió mellé. Én elégedett vagyok.

Timi írta...

U.I. az epeszappan jelesre vizsgázott, nem hittem a szememnek, de kivette Marci nadrágjából a bicikliolajat!

Detti írta...

Köszi!
Megrendeltem én is a cuccokat az ökökuckótól,remélem, a héten megjön! :-)

Ági írta...

Szia! Ne nevess ki, de megkérdezem, hogy a mosódió nem törik össze mosás közben (ahogy össze-vissza forgatja a gép a cuccot), és nem kerülhetnek a darabjai a lyukakon keresztül bele a szerkezetbe? Még sosem próbáltam, érdekelne a tapasztalatod.
(egy csendes olvasó)

Timi írta...

Nem igazán törik, inkább puhul és szakad. De van hozzá egy kis vászonzsákocska, pont öt-hat diónak való, épp ebből a célból, és abban van a ruhák között. Legalábbis a dm-es csomagban volt :)

Ági írta...

Ja, most már értem, nem tudtam, hogy zsákba kell tenni. Köszi az infót, ki fogom próbálni.

Kati írta...

Én fél évig használtam mosódiót, melléje tettem a mosószódát és a nátrium-perkarbonátot a mosógépbe, de abbahagytam, mert a fehér ruhák (ingek,trikók) teljesen szürkék lettek, a mosógépem dobján ráadásul vastag vízkőréteg képződött. Lehet, hogy nem kellett volna mosószódát tennem a mosódió mellé, pedig valahol azt olvastam, hogy így a leghatékonyabb. Érdekelne erről a véleményed.
A blogod nagyon tetszik, már régóta olvasom, egy ideje be is regisztráltam, de még sohasem írtam. Gratulálok a fiaidhoz!
És nagyon örültem, amikor leírtad, hogy nem szeretsz takarítani! Azt hittem ezzel egyedül vagyok!

Timi írta...

Kati, először is köszi :)

Másodszor, én is kb. fél éve használok mosódiót, de még nem vettem észre ilyet. Talán mert leggyakrabban teszek mellé perkarbonátot is, vagy az ecet miatt? Nem tudom. Mosószódát mosódióval még nem használtam, vagy mosódió + perkarbonát, vagy mosószóda + perkarbonát, vagy perkarbonát nélkül valamelyik, ecet viszont mindig. A vízkőrétegre az biztosan jó!
Illetve a citromsav is vízkőoldó, szerintem meg lehet próbálni egy picit tenni a szokásos mosószer (dió, szóda) mellé.

Takarítani... hát, szerintem sokan vagyunk kevesen :)

Orsi írta...

Én sem vettem észre elszürkülést a mosódiótól, bár még nem használom túl régóta, az igaz. Amit észrevettem viszont, hogy nagyon jó puhák a ruhák az ecetes öblítés óta.

Melinda87 írta...

Olyan jó olvasni titeket!
én úgy kezdtem el mosni ezekkel a dolgokkal, hogy olcsóbbra jöjjön ki a mosás! aztán egyre többet és többet olvastam ezekről a dolgokról! öko ! ? én és a családom mindig is úgy voltunk vele, hogy számunkra biztos megfizethettetlen ! és lám... nagyon jó, mint árban és a környezetre se káros ! / és szégyen ide szégyen oda! / a környezet véddés nálunk 3 hónappal ezelőttig abból ált, hogy ne szemetelj, szelektíven gyűjteni a szemetet, mi mást is tehetnék még érte!? most már tudom : SOKAT! mostanra minden meg változott, sőt... édesanyám és még pár ember így mos, takarít!
és a gyerekeim is remélem így fognak tenni , mivel még elég picik !
köszönjük szépen !

örömanyu írta...

szia, hol tudnék neked privát e-mailt írni?