Mind odaát voltunk Marika néninél, Regő a kis esti bolondozását, hancúrozását tölti, de én is átmentem vele, mert különben képtelenség ráadni a pizsamát. Péter hallotta, hogy ott vagyunk, ő is odajött. Csongor már lefektetve, én abban a hitben voltam, hogy el is alszik. A nagy hancúrtól nem hallottam, rendesen bömbölt már, mire átjöttem. Siettem hozzá - csak meglátott, és már halkabbra váltott. Kezembe fogtam az arcát, megsimogattam, és teljesen elcsendesedett. Megölelgettem, odaadtam a cumit, még hüppögött picit, aztán egy hatalmas sóhajjal teljesen megnyugodott és normálisra váltott a lélegzése. Elkapta az ujjamat, ahogy simogattam, és magához húzta a kezemet, úgy ölelte egy ideig. Aztán elengedte, helyette a homlokomra tette a kezét. Végül teljesen elengedett, és magához ölelte a rongyiját. Mindent elmond, és szavak se kellenek neki hozzá. Azt mondta, mehetsz anya, szeretlek, köszönöm, örülök neked.
Én is örülök Neked, pici fiam, te vagy az én jutalombabám.
6 megjegyzés:
Ezekért a pillanatokért érdemes élni. :-)
Felbecsülhetetlen pillanatok!!!!!!
:)))
Komolyan sokszor azt gondolom, hogy te Bucimról írsz :) Ha nem tudnám, hogy nem... :)
Nagyon édes, kis szeretetgombóc! :)
Ezek olyan csodaszép pillanatok..! :)
jaaaaaj, úgy szeretem ezeket a simogatós időket! nagyon édes lehetett!
ja, s csinálj még sok olyan hasonlítgatós fotót, azok annyira jók!!! Hihetetlen mázlisták a fiaid, hogy mind ezt a gyönyörű kék szemet örökölték, gyönyörűek! :)
Megjegyzés küldése