A nap fénypontja

Nem volt meg a tájékoztató. Csütörtök óta nem láttam, hétvégén Marci apjáéknál volt, de szerintük ott sem maradt. Hétfőn megtudtuk, hogy be sem szedték. Itthon újra és újra megnéztük az olyan helyeket is, amikre nem is gondoltunk. Kedden újra megnézte Marci az iskolában is. Itthon takarítottunk, és még a szőnyeg alá is benéztük, négykézláb végigmászattam vele a lakást. Nincs. Már kezdtem nagyon feszült lenni. Az egy dolog, hogy beírást kap érte, ha nincs meg, aztán meg kell venni újra, ott egye a fene. Egyszerűen az zavart nagyon, hogy nincs meg, szőrén-szálán eltűnt.

Októberre két kirándulást tervezett az iskola. Szerettem volna, ha Marci mindkettőre megy. Az első 8-án lett volna, de a rossz idő miatt 15-ére tették át, amikor viszont mi Ságvárra mentünk. Ekkor fizettem be a másodikat, illetve Marcinak adtam a pénzt, hogy fizesse be. Ez 22-én lett volna, és rossz idő miatt megint elhalasztották, később egy visszaküldendő papíron kérdezték, hogy jó-e a november 3-i időpont. Visszaküldtem azzal, hogy jó, mire Marci hazajött azzal, hogy akkor holnapig be kell fizetni. Nem értettem, megkérdeztettem vele, hogy ugye biztosan odaadta a pénzt, ellenőriztesse már a szervező tanárral. Ma megint ugyanazzal jött haza: a tanár szerint nem fizettük be.

Emiatt a két dolog miatt már elég bosszús voltam Marcira. A hanyagsága miatt, illetve ha nem félreértés van, hanem esetleg tényleg nem adta oda azt a pénzt - egy ezresről van szó - akkor hova tüntette? Nem hittem igazán, hogy tényleg erről van szó, soha nem fordult még elő, hogy valami befizetnivalót elveszített vagy elköltött volna. A vásárlástól amúgy is tart egy kicsit, inkább elveszítésről lehetett volna szó, de olyan se volt még. Persze attól még most lehet...

Gondolkodtam, hogy mit tegyek. Általában az az alapelvem, hogy olyan büntetést kapjon a gyerek, aminek köze van ahhoz, amit csinált. Nincs sarokba állítás vagy ilyesmi, és semmi olyan, ami szeretetmegvonásnak értékelhető, például hogy nem mesélnék este. Ha elkótyavetyélt ezer forintot, akkor nem mehet a kirándulásra, és/vagy ad nekem egy ezrest a zsebpénzéből, erre gondoltam. Vagy hogy nem kapja meg a vágyott gyerekbicskát, amivel kapcsolatban úgy állapodtunk meg, hogy én tankolok, neki adom a matricákat, ő gyűjti, a matricákon fölül szükséges pénzt pedig elfelezzük. Ha ebből vonnám le az ezrest, már nem kaphatna bicskát, viszont mehetne kirándulni... És közben persze szomorkodtam. Én szerettem volna neki kirándulást is, bicskát is, sőt tájékoztatót is.

Ma újra átkutattuk a szobáját, a nappalit, a konyhát. Néztem fehérneműs fiókban, újságtartóban és mindenféle idétlen helyen. Aztán hirtelen felküldtem Marcit az ágyába, nézze már meg, nem vitte-e oda? Én nem látok oda, és már fel se szívesen mászom. Erre megszólal fentről, hogy megvan! Nem hittem a fülemnek :) Hogy mikor, miért vitte fel? Biztos megszámolta az ötöseit :) Az meg, hogy aztán nem találkozik vele napokig, teljesen reális, az ágy alja 1,70 magasan van, és 90x200-as felnőtt ágy, rengeteg könyv, játék, óra, egyéb alszik még ott Marcin kívül. Jaj de megkönnyebbültem, legalábbis félig.

Közben telefonáltam az iskolába, de Balázs bácsi, a kirándulást szervező tanár nem volt elérhető. Körülbelül tíz perccel a tájékoztató megtalálása után csörög a telefonom, ismeretlen mobilszám. Balázs bácsi visszahívott a saját mobiljáról (!) és tisztáztuk, hogy valószínűleg nem nézték meg pontosan, és azt hitték, hogy Marci az első kirándulást fizette be, és azon volt is - pedig nem volt, úgyhogy a befizetett egyetlen ezres a másodikra érvényes.

Kisütött a nap, kiderültek a rejtélyek, helyükre kerültek a dolgok. Egy félórával a szokásos időpont előtt kértem Marcit, hogy készülődjön edzésre, hogy be tudjunk menni a benzinkútra a bicskáért. Kiszámoltattam vele - kis matekfeladat - mennyi a szükséges összeg fele, összeszedte a saját pénzéből, hozta a matricagyűjtő füzetet is, és mentünk. Autózunk, hallgatjuk a rádiót, Regő aranyosan hablatyol a hátsó ülésen, és Marci egyszer csak megszólal: Szerintem te nagyon jó anya vagy, és jól nevelsz engem. Csak azért nem sírtam el magam, mert vezettem (de most, hogy írom, nem vezetek, és könnyezem is...) és kérdeztem, hogy ezt most mire mondja? Először azt mondta, csak úgy, de aztán folytatta: mert tudod, hogy valamit szeretnék, de nincs rá elég pénzem, és odaadod a felét. Mondtam neki, sok gyerek ennek nem örülne annyira, hanem azt akarná, hogy a szülei megvegyék. Mire Marci: igen, azok, akik nagyon el vannak kényeztetve! 

Hát, ilyen fiam van. Kisimulnak a veszekedések... Este, ha nemsokára hazaér edzésről, akár lehet fárasztó is. És az ilyen fiamnak ilyen bicskája van: