2012. június 21., csütörtök

Kirándulás, könyvtár, vizsga

Tartozom még többek között a beszámolóval Marci utolsó iskolai napjairól. Nálunk mindig rövidebb az iskolaév, mint általában az országban, nem tudom, hogy csinálják, mert pl. a ledolgozós szombatokon se kell iskolába menni, és mégis. Szóval míg máshol 15-éig jártak a gyerekek, itt az utolsó hét már nagyon laza volt. Hétfőn még mentek iskolába, de csak dísznek, játszottak meg rajzfilmet néztek. Kedden volt az alsó tagozat osztálykirándulása, Nagyvázsonyba mentek, és még Veszprém is terv volt. Bármilyen hihetetlen innen a kánikulából nézve, akkor, 12-én még hűvös idő volt, és esett is. Marci hosszúnadrágban, pulcsiban, széldzsekivel ment el itthonról. Nagyon jól érezte magát, hazajőve sokat és részletesen mesélt a nagyvázsonyi várról, a postamúzeumról és az élményeiről. Veszprémet kihagyták, nem tudom, hogy állatkert lett volna a program vagy csak városnézés, de addigra esni kezdett, úgyhogy korán itthon voltak, már fél háromkor. Akkor még beteg voltam, és mély álomból ébredtem arra, hogy hazaért Marci :)
Szerdán a felső tagozat ment kirándulni, addig az alsó iskolában volt, de Marci osztályának fehérvári könyvtárlátogatást szerveztek. El kéne már mennem a könyvmoly gyerekeimmel ide az úrhidai könyvtárba is... Szóval Marci egy csomó könyvet fedezett fel a polcokon, amit szeretne, sorozatokat, amiből néhány rész megvan, és be kéne szerezni a többit, meg Mi micsoda köteteket. Kíváncsi voltam, hogy mesélt-e arról, hogy miket olvas, mert valószínűleg jóval többet ismer, mint az osztálytársai általában, de nem. Itt is jól érezte magát, délben itthon voltak, és ezzel kitört a szünet :)
Nem vagyok hű a sorrendhez, mert még hétfőn volt az aikidovizsga, ahol lila övről sárga övre vizsgázott Marci. Nagyon szomorú voltam, mert apja Németországban, úgy volt, hogy én megyek, de a vizsga időpontjában épp 39 fokos lázzal agonizáltam itthon, úgyhogy Zsuzsa néni vitte el és volt ott vele. Szegény kisfiam, egyik szülője se látta :( Pedig nagyon ügyes volt, és meg is szerezte az övet. Szerencsére fényképeket kaptam a vizsgáról.





Sajnálnám, ha abba kellene hagynia az aikidot, mert olyan ügyes, és úgy szereti... De a zeneiskola heti két délutánt elvesz Fehérvárra utazással, valószínűleg a hétfőt és a csütörtököt. Az aikido most hétfőn és szerdán van. A hétfői így mindenképp kiesik, de szerdán járhatna, vagy szerdán és pénteken... De közben akar még az iskolában furulyaszakkörre járni, meg focira, ahogy eddig is, és négy délután Fehérvárra utazgatni, az sok, nagyon fárasztó egy ekkora gyereknek. Talán a péntek... Vagy megkérdezem az edzőt, ugyanis úrhidai, hogy nem lesz-e helyben kiscsoport, esetleg magánóra. De ha kénytelenek is leszünk feladni az aikidot, akkor is mindenképp keresünk sportot helyben, van karate, van lovarda... Majd meglátjuk!

3 megjegyzés:

Emese írta...

Gratulálok Marcinak! Sajnálom, hogy nem láthattátok, jövőre majd ott lesztek :)

Orsi írta...

Marci nagyon ügyes, én is gratulálok!! Tyű, tényleg jó sok elfoglaltság lenne, ha Marci mindet csinálná, amit leírtál, de amilyen kis energiabomba, még talán bírná is. Csak te bírd észben tartani ezt a sok jövés-menést! :)

Névtelen írta...

Marci nagyon-nagyon ügyes, gratulálok!