2012. június 3., vasárnap

Málna

Ha Isten is úgy akarja és nem jön még valami nagyobb időjárási katasztrófa, akkor idén málnánk már biztosan lesz. Lesz szörp - tavaly még nem készítettem abból a kicsi málnából, ami az első termés volt az új málnásban, inkább megettük frissen. De idén nagyon szépen teremnek ők, a kicsik is, és édes szüléjük, a hatalmas málnabokor is a kert másik felében, aki az utánpótlást adja. Nem gyümölcsből, abból talán még mindig rajta lesz több, hanem vesszőből. Kell is, néhány helyen hiányzik egy-egy tő - szél letörte, fagy végzett vele, vagy egyszerűen ki se hajtott. 
Dolgos napunk volt tegnap, Péter és Marika néni annyira szépen rendbe rakták a zöldségest, hogy én csak pirultam, olyan sok munkáról tudtam, hogy csinálni kellene, és én is akartam... De közben folyamatosan borult volt az ég, lógott az eső lába, nem mertem kimenni a gyerekekkel. Ebéd volt, úgyhogy végre vasaltam. Délután mindannyian szundítottunk egyet, aztán egy picit még vasaltam, de már annyira vágytam a levegőre, hogy nem érdekelt, legfeljebb elkezd esni, és bejövünk. Aztán persze már megint nem bírtam csak ácsorogni és nézelődni, úgyhogy fogtam egy kapát meg egy gereblyét, és megtisztítottam a málnást a tavalyi lombtól (khm, igen, tavalyi, de fogjuk rá, hogy télen jó volt az takarásnak fagy ellen...) és megkapáltam a földjét, a töveket is meg a sorközt is. Regő lelkesen segített megint egy kicsi kapával és gereblyével :)
Képrejtvény - hol a kertészlegény? :)
Csongor közben mellettünk játszott, nézelődött, énekelt a babakocsiban, most nem zavarta, hogy nem a földön fekszik, jobb is :) Amikor végeztünk, kivettem, és vele, mint földművessel (a György név jelentése földműves) megtekintettük a zöldségest, nagyon szép munkát végeztek a többiek! Gyakorlatilag mindent kigyomláltak, Péter megkapálta a krumplit és felrotált egy részt, Marika néni újravetette a cukkinit és vetett még zöldbabot. Olyan jó volt nézni... Kár, hogy ebből én most csak ennyire vettem ki a részem. Csongor viszont megmondta a véleményét a kertről, a málnáról meg a munkáról. Esetleg rólam...? :)

1 megjegyzés:

Orsi írta...

Szerintem azt mondta Csongor, hogy anya, szégyelld magad, hogy te ebben a kertben semmit nem csinálsz, bezzeg ha kiengednél engem ebből a fránya babakocsiból, rögtön megcsinálnék mindent! :))
Éljen a málna, az egyik kedvenc gyümölcsöm!!