2012. június 1., péntek

Paleolit

Úgy néz ki, fokozatosan átállunk a paleolit táplálkozásra. Nem, nem azért, mert az ősember miket evett és milyen jó volt neki :) Hanem azért, mert amikor Péter csinálta az egyhetes kéthetes diétát, ésszerű ütemben ledobott húsz kilót, és sokkal jobban érezte magát, energikusabb is volt. Az a diéta pedig nem áll messze ettől: alapja a hús és a tojás sok zöldséggel, salátával, időnként főtt, párolt zöldséggel, gyümölccsel, de csak kevés tejterméket és gabonát tartalmaz. A paleolit diéta részben szűkíti, részben tágítja a lehetőségek körét, hiszen abban semmi tejtermék, gabonaféle és burgonya sincs, viszont mégse egy olyan kötött étrend, mint az egyhetes kéthetes volt. 
Gombamód szaporodnak az ismerőseink között azok, akiknél inzulinrezisztanciát diagnosztizálnak, úgy tűnik, ez mára népbetegség lett. Ennek is az egyik kezelési, megelőzési módja éppen ez a diéta. Hát, lássuk, próbáljuk ki. Én is szeretnék vele tartani, mert bár nekem nincsenek tüneteim, de annyi jót hallottam azoktól, akik már csinálják: energikusabbak lesznek, kifejezetten kívánják a testmozgást, az emésztésük pedig szuper. Ki tudja, lehet, hogy segítene a térdem állapotán vagy az epekövemen? És persze nem kéne kétfelé főzni. A gyerekeket viszont nem akarom megfosztani a gabonától és a tejterméktől, az a tervem, hogy én paleolit módon fogok főzni, és a többi étkezésre kaphatnak ilyesmit. Meg azt is meglátjuk, hogy nekünk hogy megy.
Mindenesetre hoztam pár receptet az elmúlt napokból, amik már erre odafigyelve készültek Péternek és magamnak:
Tojásos karfiol (2 személyre)
Eddig az egyetlen elkészítési mód, ahogy szeretem a karfiolt :) De majd még keresek másikat is. A bacon nem muszáj a receptbe, korábban anélkül készítettem, de most éppen volt itthon. Tehát a hozzávalók:
1 fej karfiol
4 szelet bacon
3 tojás
só, bors, citromlé, ízlés szerinti zöldfűszer
olaj (legjobb a hidegen sajtolt)

A karfiolt megmossuk, rózsáira szedjük és sós, citromleves vízben roppanósra, nem puhára főzzük. A bacont felaprítjuk, kis olajon kisütjük. Rátesszük a lecsepegtetett karfiolt, kicsit pirítjuk, sózzuk, borsozzuk, kis citromlével ízesítjük. Három tojást felverünk és a karfiolra öntjük, majd folyamatosan kevergetve megsütjük. Friss zöldségekkel fogyasztjuk.

Almás zellersaláta (2 személyre)
2 zellergumó
2 alma
1 kis fej lilahagyma
1 szál újhagyma
bors, citromlé

A zellert és az almát megtisztítjuk. A zellert kis, az almát nagy lyukú reszelőn lereszeljük és összekeverjük. Borsozzuk, kis citromlével ízesítjük, belekarikázzuk a hagymákat és összekeverjük. Ízlés szerint zöldfűszerekkel lehet ízesíteni, nekem elég intenzív volt az íze így is. Péter ezt vitte ma ebédre, és a munkahelyén szerez hozzá valamilyen húst.
Pulykahússal töltött kelbatyuk
1 fej kelkáposzta
25 dkg darált pulykacomb
1 kis fej vöröshagyma
2-3 gerezd fokhagyma
3 tojás
néhány ek. zabpehelyliszt
só, bors, pirospaprika
Itt az adagokkal kicsit gondban vagyok, 12 batyura terveztem, aztán 9 lett, mert a töltelék nem lett elég, de ez nagyon függ a levelek méretétől is. És hogy a 9 batyu most két adag vagy három... ki tudja, még nem ettük meg, majd kiderül :) Lehetett volna fél kiló húsból csinálni, és akkor még marad anyag külön kisütendő gombócokra. A zabpehelyliszt pedig a kompromisszum, elvileg a paleolit diétában semmilyen gabonát nem használnak, de a zabot alacsony glikémiás indexe miatt elfogadják, van, aki használja, van, aki nem, én most kezdőként még igen.
Tehát, a kelkáposztáról leszedjük a szép nagy külső leveleit, jól megmossuk és egy nagy lábos vízben felforraljuk, de gyorsan elzárjuk, nem főzzük. Lecsepegtetjük és kiterítjük. Ezalatt a összekeverjük a húst az apróra vágott hagymákkal, a fűszerekkel, a tojással. A káposztafej belső, keményebb maradékából amennyit a hús kényelmesen felvesz, apróra vágunk és hozzáadjuk, nekem a kis fej fele volt ez. Kicsit meg is lehet botmixerezni, úgy jobban összeáll, és végül néhány evőkanál zabpehelyliszttel sűrítjük. Nem kell kifejezetten olyan állagúra, mint a fasírt, nem kell formázhatónak lennie. (Kivéve, ha marad a töltés után, és gombócokat akarunk sütni belőle.)
Szóval ha megvan a töltelék, a kiterített kellevelek közepére annyit halmozunk, hogy kényelmesen be lehessen hajtogatni rá mind a négy oldalról a levelet. Fölül fogpiszkálókkal vagy hústűkkel rögzítjük a batyukat, egy vékonyan kiolajozott tepsibe tesszük őket, és mehetnek a sütőbe.
Ha maradt még töltelék, kis zabpehelyliszttel lehet formázhatóvá tenni és olajban gombócokat sütni belőle. Köretnek ehhez is mehet bármilyen saláta. Nem paleolit étkezésben a töltelék mehet hagyományosan zsemlemorzsával, köretnek rizst ajánlanék :) De készítettem már hajdinával is, ahhoz nem is kell köret, kis tejföl a tetejére, és nagyon finom.

2 megjegyzés:

Eszter írta...

hogy megy? én is gondolkodtam rajta, de nálunk a hisztamindiéta miatt úgy is olyan problémás néha a főzőcske, hogy nem vágtam bele.

Timi írta...

Néhány fokozatos nap után már egész jól :) Kicsit hirtelen kezdtük, nem volt hozzá semmi, de rendeltem liszteket meg ilyesmit, és mindjárt sütök paleo kenyeret :)